Bevallom őszintén, kicsit csalódott vagyok az eddigi csoportmeccsek után. Sokkal többet szerettem volna játszani. Tele vagyok energiával, Rajevac viszont folyton csak azt hajtogatja, hogy üljek nyugodtan a kormos seggemen. Mindig talál valami kifogást, ami miatt megfoszt a labdázás örömétől. A szerbek ellen például azt találta mondani, hogy nem engedhet egy ilyen koordinálatlan bikát a honfitársai közelébe. Érthetetlen. Gyerekkorom óta folyamatosan kezdő voltam az összes csapatomban. A Konongo Slaves utánpótlás csapataiban például mindig 2 korosztállyal feljebb játszottam, mert már kis lurkó koromban olyan túlfejlett húsbambuszom volt, hogy serdülő háromban sikítva menekültek csapattársaim az öltözőből, amikor meglátták. Bár talán azt se szerették, hogy gyakran levizeltem őket, amikor zuhanyoztak. Pedig nekem apukám azt tanította, hogy a víz nagyon drága dolog, és a pisi jobban fertőtlenít.
Szóval a lényeg, hogy teljesen befordultam a kevés játéklehetőség miatt, úgyhogy felhívtam Anelkát, mert egyrészt ő ránézésre is egy igen bölcs, többdiplomás csúcsnéger, másrészt mindig engedik jó sokat játszani, tuti van valami bevált receptje. Nagyon rendes volt és elmondta, hogy milyen szófordulatokkal kedveskedjek a tréneremnek, miként viselkedjek az öltözőben, illetve bátorított, hogy többet hordjam a piros-fehér kockás meg a "Justice for muslim brothers in Kosovo" feliratú pólóimat edzésen. Anelka minden egyes szavát megfogadtam, elhatároztam, hogy stréber néger leszek, mégis csalódnom kellett...
Az ausztrálok elleni összecsapás előtt ezúttal nem volt mágnestáblás elemzés. A kapitány csak annyit mondott, hogy az ellenfelek erszényesek, mi pedig főemlősök vagyunk, úgyhogy csak engedjük dolgozni az evolúciót 90 percig. Legnagyobb szomorúságomra engem megint a kispad felé terelt. Nem akartam elhinni! A szállodában az európai vendégek mindig engem kérnek meg, hogy vigyem fel a bőröndjüket a lakosztályukba, de Rajevac még ebből sem veszi észre, hogy mennyire hasznos vagyok. Totál kiborulva ültem a kispadon a látens ratyi John Mensah mellett, amikor megszólított az egyik ausztrál cserejátékos. Nagyon laza figura volt, a címeres mezhez pálmafás bermuda gatyát húzott. Állítólag valami szörfös, és a strandról rángatták be a válogatottba, mert nem tudtak összeszedni 23 épkézláb focistát. Azt mondta van még a keretükben úszó, bumerángos ibó struccvadász, brit rab és egy koala mackó is. Jól összespanoltunk, és még azt is megengedte, hogy belepippantsak abba a nagy trombitába, aminek a jókedvét köszönhette.
Ekkor a távolból meghallottam a szövetségi kapitány hangját: "Sulley, melegíts!" Végre beállhattam játszani!!! Ettől a ténytől és az ausztrál srác varázsszerétől teljesen bepörögtem. Azt se tudtam mennyi az eredmény, csak lelkesen loholtam a pályán és hangosan felkacagtam, amikor hozzáérhettem a zsugához. Jókedvemet az zúzta porrá, amikor a meccs végén szóltak, hogy nem nyertünk az auszik ellen. Őrült haragra gerjedtem, és mindenkit lehordtam az öltözőben. Kingsont, aki kókuszokkal marha ügyes, de ehhez a Jabulanihoz úgy nyúl, mint a forró orrszarvúszarhoz. Asamoah Gyant, aki annyira botor, hogy nem tudja, nemcsak akkor szabad a kapuba rúgni a labdát, ha előtte a sípos bácsi lerakta arra a fehér pontra zsiráfnyaknyi távolságra a gólvonaltól. Annant, aki csak azért van a csapatban, mert Kofi nevű nagybátyja valami celeb. Szóval mindenki kapott egy ún. Muntari csomagot, amit nem raktak zsebre! De nem ám!
Egyedül a Mesterre nem voltam mérges, mert végre beengedett a pályára. Annyira túláradt bennem a boldogság, hogy ősi feketeafrikai szokás szerint mutattam ki hálámat: jobb kezemmel megmarkoltam a gigáját, bal tenyérrel hátratoltam a homlokát és beleköptem a orrlyukába. Legnagyobb meglepetésemre Rajevac nem fogadta kitörő örömmel közeledésemet, sőt, roppant feldúltnak tűnt, és azt is észrevettem, hogy a halántékán megjelent egy olyan ér, mint ami a bambuszomon van. Már megszoktam a folyamatos ordítozását, de most olyanokat kiabált nekem, hogy takarodjak vissza a struccfészekbe, ahonnan elhurcoltak a gyarmatosítók és csókoljam szájon az ebolás rokonaimat. Egyáltalán nem értem miért volt ilyen indulatos! José bácsi engem is számtalanszor leköpött az Inter öltözőjében, és én mindig büszke voltam rá, hogy ennyire szeret. Balotellivel egy kicsit versengtünk is, hogy melyikünk a 'Special One' házikedvence... Szorgalmasan gyűjtöttük a sercintéseket. Szóval komolyan nem értem, hogy milyen féreg rágja belülről ezt a keserű szerb figurát. Vasárnap már nem is szólt, hogy megint mi játszunk és meccsünk van a brazilok ellen. Nagyon rosszul esett ám, amikor láttam, hogy nem vehetem ki a részem az cukorültetvényesek faragásából. Mindegy. Fosson be ez a botcsinálta törzsfőnök! Úgyis tudom, hogy csak azért választották őt szövetségi kapitánynak, mert nem volt más jelölt, akinek meglett volna az összes kötelező és javasolt védőoltása.
Egy dolog biztos: a németek elleni utolsó csoportmeccsünk után elmerülök az éjszakában Adripapával és Balotellivel. Ha továbbjutunk, akkor ünneplünk, ha kiesünk, akkor bút felejtünk! A mordály a lábaim között már csőre töltve, szerintem az észak-koreai sunák is alig várják, hogy elsüljön...
9 komment · 1 trackback
Címkék: meccs feszültség vb2010
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: ELHUNYT VIZI E. SZILVESZTER 2010.06.24. 07:56:51
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Odyss 2010.06.23. 13:06:50
Egyéjszakás · http://egyejszakas.blog.hu 2010.06.23. 19:45:21
kisdrogba 2010.06.23. 21:20:32
ajánlom az én blogomat is: counterattack.blog.hu/
Dok 2010.06.24. 08:29:54
Nem akarlak megbántani, de miért ne rajzolsz inkább mondjuk szakácsblogot?
Az írás nem nagyon megy, a focihoz meg nem értesz.
Tényleg no offense, de nagyon gyenge...
