Az elmúlt napokban folyamatosan nőtt bennem a feszültség. A legjobban az bántott, hogy nem szánthatom fel a pázsitot a portugálok ellen. Pedig már annyira elterveztem, hogy megmutatom Pepének, miként fejelnek az igazi férfiak Ghánában. Amit ugyanis ő csinált azzal az egyszálbelű némettel, azért Accrában még a nők is kiröhögték volna. (Mifelénk fejelésnek kizárólag azt nevezzük, ha az áldozat koponyája jól hallhatóan reccsen egyet, mint egy érett dinnye, ha lándzsával döfik át.) Valamennyire azért felvidított, hogy edzéseken kedvemre szaladgálhattam. Appiah bá még egy egészen újszerű feladatot is kitalált a csapatnak, melyben kulcsszerepet kaptam. Fel kellett vennem egy portugál hetes mezt, csinire fésülték a rőzsémet, a többieknek pedig azt kellett gyakorolniuk, hogy miként tudnak minél messzebbről rámcsúszni úgy, hogy lehetőleg térdmagasságban és páros lábbal találjanak el. Nagyon vidámnak indult az egész, egy ponton azonban a mester magához kérette Kevin-Prince-t, és a szemére vetette, hogy olyan a becsúszása, mint egy fehér emberé. (A törzsfőnök egyébként mindig is pikkelt Boatengre, aki szerinte nem ghánai, hanem négermán, és bizony sokszor mondogatta neki, hogy akinek a testén látszanak a tetoválások, az számára nem igazi afrikai.) Prince az őt ért támadásra válaszul nagyon higgadtan, mégis határozottan felszólította a trénert, hogy lakmározza ki a púpút a farpofái közül, majd egy fürge mozdulattal makkon pöckölte az Öreget. Szegény cimborámat rövid úton betessékelték az öltözőbe, eltiltották a további labdázástól és büntetésből még le is kellett zuhanyoznia...
Rossz lelkiállapotomat az is erőteljesen fokozta, hogy legutóbbi kirepülésünk óta valahogy nem igazán akart kiegyenesedni a zsiráfnyak. Kénytelen voltam a sámánunkhoz fordulni, aki egy egész furcsa vizsgálatnak vetett alá. Négykézlábra kellett ereszkednem, mint egy megtermékenyítésre váró nőstény antilop, ő pedig a töppedt ujjait betuszkolta a púpú barlangjába és elkezdett ott matatni. Mikor rákérdeztem, hogy ezt most miért csinálja, csak annyit felelt, hogy a "gyulladás bárhol lehet" és neki meg kell keresnie odabent az ártó szellemeket. Nem volt túl kellemes ez a szertartás, és amikor végre újra szabaddá vált a kijárat, egy erősebb passzát kíséretében meg is jött az alagútból a fekete vonat, szépen beterítve a kellemetlenkedő kuruzslót. Most legalább megtanulta, hogy oroszlánhoz, vemhes orrszarvúhoz és ében farhoz óvatlanul nem közelítünk!
Az egyébként egy dolog, hogy hű bambuszom, Evander gyengélkedése itt maradt nekem a party emlékeként, de sajnos az is tény, hogy nem kevés zsetont égettünk el az őrült bál folyamán. Márpedig különböző okokból, de az egész csapatnak nagy szüksége van a pénzre. Gyan a fejébe vette, hogy kifehérítteti az ánuszát; Essien ízléses gyémántfogakat szeretne; Boye-nak váltságdíjat kell fizetnie, mert családját elrabolta a vérszomjas ashanti törzs; Asamoah pedig régóta álmodozik róla, hogy kedvenc nagymamáját végre Nápolyba csempészteti a szomáliaiakkal. Teljesen érthető igények, ahogy az is, hogy én se szeretném fáradt csapolt sörön kihúzni a Balaton Soundot. Az annyira kameruni lenne! Nem, nem és nem! Kokainnal akarom kipúderezni a pofacsontom, és már délben francia pezsgővel kívánom locsolni meztelen mellkasomat a VIP-ban, miközben azt kiabálom a sok fakónak, hogy "ALAPOSAN KENJÉTEK BE MAGATOKAT". Arról se vagyok hajlandó lemondani, hogy vegyek magamnak az ottani húspiacon 50 kg szépfogú palvinbarbarát. (Utánaszámoltam, és az accra-i USD/fehérhús keresztárfolyam alapján erre minimum 100 dollárt kell elkülönítenem kilónként.) Nem is ragozom tovább, éheztük a pénzt, mint keselyűk a bomló izmot. Fel is ment bennünk a pumpa, mikor a ghánai törzsszövetség emberei jelezték, nincs elég dollár, nem tudnak fizetni nekünk a szaladgálásért és tárgyalni szeretnének.
A csapat egyhangúlag szavazta meg, hogy higgadtságom, jó stílusom és élettapasztalatom alapján, én üljek le egyeztetni a fukar fekete férfiakkal. Sajnos nem nagyon találtuk meg a közös hangot, mert elfogadhatatlan ajánlatokat tettek. Először sóban, később tantuszban, majd hideg gnú-utalványban akartak kifizetni minket, legvégül pedig a NÉP (néger pihenő) kártya szállás zsebére feltöltött összeggel próbálták kiszúrni a szemünket. Kénytelen voltam emlékeztetni őket az örök afrikai igazságra, mely szerint "nagy pénz, kis foci, nincs pénz, nincs foci". Erre a fejemhez vágták, hogy kameruni mentalitású púpúrágó vagyok, aki nem érdemli meg, hogy évekig Ghána földjét ehette. Ezen a ponton felforrt bennem a vadászvér, előtörtek az elmúlt napok sérelmei és kifakadt belőlem a néger büszkeség. Veszett hiénaként vetettem magam rájuk: az egyiket egy négerlengővel azonnal kiterítettem, a másikat halántékon suarezeztem, majd letörtem egy flaska nyakát és megindultam a harmadik felé, hogy megnyúzom, mint egy frissen elejtett muflont. Ez már hatásos volt, hisz remegő hangon ígéretet tett, hogy még aznap megkapjuk a jussunkat.
Jogos fizetségünk valóban meg is érkezett, amitől a társaság persze teljesen megkergült. Boye volt a legboldogabb, és vad csókolózásba kezdett a pénzkötegekkel. Essien mindig is kimért néger volt, de most egy marék papírpénzzel dörzsölgette a dárdáját és azt ismételgette, hogy "több nyállal George Washington, TÖBB NYÁLLAL". Mensah és én a ropogós bankókba paníroztuk csupasz testünket, lefutottunk a tengerpartra és ott kergetőztünk. A parti szél egyenként fújta le rólunk a dollárokat, melyeket csillogó szemű kis fekete gyerekek kapkodtak össze. Rég éreztem magam ennyire különlegesnek! Sajnos amikor visszaértünk a szállásra, szomorú hír fogadott: Appiah bá közölte, hogy neveletlen néger voltam, a továbbiakban nem számít rám, és reggelre hordjam el magam a csapat közeléből.
Ébredés után gyorsan felkaptam az egyik legényfoltos gatyámat, éles stoplist húztam, megtömtem a táskáimat pénzzel, a biztonság kedvéért magamhoz vettem a törött üveg nyakát és egy bambuszvágót, majd elindultam, hogy visszatérjek a Favela nevű romkocsmába. Balo papával és Boatenggel úgyis azt zsíroztuk le, hogy ott nézzük az esti meccseket. Bevallom, nem nagyon tudtam figyelni, hogy testvéreim miként űzik a portugál vadakat, mert lekötötte a figyelmem egy szemrevaló helyi nőstény, aki a szájából köpte át nekem a caipirinhát. Balo és Boateng is folyamatosan piszkált, hogy segítsek nekik alkotni, mert mindenképp össze akanak dobni egy-egy beef nótát Prandellinek, illetve Appiahnak. Annak azért örültem, hogy Boye és Gyan pazar találataival győztünk, és büszke voltam Ayew villantására is. Kár, hogy nem harcolhatok tovább Ghánáért a 16 között!
A Sound-ig viszont van még néhány nap, úgyhogy arra gondoltam, maradok még brazil földön, nappal beállok driblizni a favela vb-re, majd pedig Pelének álcázva belógok pár meccsre szakérteni. Esténként meg nyilván irány a Favela, mert nagyon jó a ginbodzájuk! YOLO!
Szólj hozzá!
Címkék: buli balhé feszültség
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
