Budakalász-Milánó-Párizs: 1825 km. Imádok szaladni, de azt gondolom levettétek a Barcelona elleni odavágón, hogy Balotelli viszont nem annyira, ezért stoppal vágtunk neki az útnak. Furák ezek az európai sofőrök, mert hiába mondtam nekik, hogy viszonylag jól bírom a meleget, kis szipogás után mindegyik fullra lehúzta az ablakot vagy rám irányította a légkondi befújóját... Komolyan mondom, a monogramomat a szélvédőjükbe tudtam volna karcolni, olyan kemény volt a mellbimbóm 26 órán keresztül. A legkülöncebb mindközül mégis az a dagadt szakállas kaminonsofőr volt, aki egyrészt tudott sirályul, másrészt körbeaggatott engem szamóca illatú kis papírfenyőfákkal. Ki érti ezt? A lényeg persze az, hogy miután Mario kipattant Milánónál, egy kis késéssel én is megérkeztem Párizsba, ahol a válogatott Európában játszó tagjai találkoztak az Afrikából érkezőkkel. Rajevacot [a szövetségi kapitányt] utoljára akkor látták ilyen pipának, amikor jenkik bombázták Belgrádot, mert még mindig cefre szag párolgott a pórusaimból és kurvára nem volt nálam edzéscucc. (Szerinte kicsit sápadt is voltam, de ezt aztán végképp nem tudtam értelmezni.) Mit is mondhatnék!? Nem jó ómen a keretszűkítés előtt...

Az edzőtábor egyelőre unalmas, mint majomkenyérfáról oroszlánok szájába pisálni, ezért inkább mesélek egy kicsit magamról. Tudnotok kell rólam, hogy a futkározáson és a labda kergetésén kívül igazán csak két dolog fontos számomra: a gnúvadászat és az iszlám hit gyakorlása. Éppen ezért mai bejegyzésem második felét a valláshoz fűződő viszonyomnak szentelem.

Ebben a naplóban írom le először, hogy 1984. augusztus 27-én Jesus Ignacio Muntari néven láttam meg a napvilágot Konongoban, és - ahogy a ghánai fiatalok többségét - eredetileg engem is kereszténynek neveltek. Homályos emlékeket őrzök Idrissou atyáról, akit a falunkban szent embernek tartottak, hiszen generációkra visszamenőleg ő volt az egyetlen szőke néger a moszi törzsben. Mivel kiskoromban különösen rakoncátlan lurkó voltam, naponta háromszor kellett megjelennem nála ún. megtisztulási szertartáson, és ezek a privát szeánszok kísértetiesen hasonlítottak arra, amit Diego Milito celebrált az egyik groupienak a BL döntő utáni partin. (Mi azonban nem harkályoztatásnak, hanem gyóntatásnak hívtuk, és nekem sosem akadt ki az állkapcsom.) Tinédzser koromban aztán vékony hangom helyébe fokozatosan egy kanelefánt bőgése lépett, és mivel intonációs problémáimon Idrissou atya rendszeres torokecseteléssel sem tudott segíteni, repült a feka fenekem a gospel kórusból. A kórus egyébként se tartozott a kedvenceim közé, mert úgy izzadtam abban a szatén batman jelmezben, mint az új  műszálas Puma mezünkben alápóló nélkül, és a verejtéktől nemcsak lustaság szagom volt, de a bőröm is kipattogzott. Így történt, hogy hitbuzgóságom ellenére fokozatosan eltávolodtam Jézus Krisztus egyházától.

Mivel Ghána lakosságának 16%-a muzulmán, az isten ugyanaz, dalolászni nem nagyon kell, egyenes út vezetett az iszlám közösségbe. A nevemen persze gyúrni kellett egy kicsit, hogy egyrészt ne lógjak ki Mohamed követői közül, másrészt akkor is használható legyen, ha profi ökölvívónak állok, így Sulleyman Ali "Sulley" Muntari néven születtem újjá. Azóta naponta ötször lefejelem a földet és Ramadám alatt még a nyálam se nyelem le. A szigorú böjt miatt a 2009/2010-es szezon első fordulójában bajba is kerültem, mert a Bari elleni meccs 28. percében harmonikaként csuklottam össze, mint Sian Welch az Iron Man befutójánál, és cserét kellett kérnem.  José [Mourinho] persze tombolt az öltözőben: azt kiabálta, hogy sötét vagyok, mint a Kába kő és legközelebb picsánrúg, ha meccs előtt nem eszem elég földet.

Rajevac sokkal megértőbben kezeli vallásos szokásaimat: engedi, hogy vigyem edzésre az imaszőnyegem és Mekka felé csináljam a felüléseket. Indulok is tréningre, mert mindenképp bizonyítani akarok június 1-jén a hollandok elleni edzőmeccsen. Basszus, megint elblogoltam az időt, az asszonyt meg még mindig nem hívtam vissza...

U.i.: Idrissou atyáról nemrég újra hallottam, amikor Rómában valami Benedek magyarázkodott viselt dolgai miatt, de őszintén szólva még annyit se értettem a "prédikációból", mint a taktikai utasításokból szoktam.

1 komment

Címkék: edzőtábor vallás vb2010

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.