Na, ne is szépítsük! Ramaty állapotban vagyok. Kiestünk. DE HOGYAN? Nem is értem, hogy miért rúgtunk annyi 11-est, mikor nem is volt semmilyen szabálytalanság. A mérkőzés óta nem bírok aludni és igazából a bulizás sem érdekel. (Adripapát vissza sem hívtam, pedig sejtem, miért hívott.) Éjjelente csak bőgök és bőgök. Tegnap már annyira készen voltam, hogy engedtem, hogy éjjel John Mensah az ágyamba bújjon és összeölelkezve aludtunk. Csak a gólomra tudtam gondolni, az volt a egyetlen mentsváram, meg az érzés, ahogy belebikázok a Jabulaniba. Az első labdaérintéseim jutottak eszembe, meg az, amikor a falumban az edzésen Nkawu edző úr inkább adott egy labdát, hogy azt rúgdossam az orrszarvú oldalának, csak ne zavarjam az edzést.
Az utolsó szállodában töltött esténken viszont úgy gondoltam, elég már a szomorkodásból. Hiszen mégiscsak ott vagyunk a világ 8 legjobb csapata között! Ráadásul a FIFA-tól még kaptunk egy csomó dezodort és tusfürdőt is! Rajevac mester is azt mondta, végre mintanégerek voltunk. Remélem, látom még a Mestert, de ő már hazautazott és állítólag senkit sem ölelt meg a csapatból búcsúzáskor. Vigasztalhatatlan volt ő is, éjjelente állítólag álmában kiabálta, hogy "nem, nem, nem akarok még egyszer bemenni abba a büdös öltözőbe...". Nem tudtuk ezt az álmot mire vélni. Na, mindegy.
Képzeljétek, tegnap levelet kaptam a Mammától. Nem volt benne sok minden, csak egy marék homok a falvamból, valamint egy recept. A RECEPT. A gnúpörkölt receptje. Azt mondja, nézzük csak, mi is kell hozzá... Bazdmeg, honnan szerzünk gnúhúst? Aztán Kingston kibökte, hogy emlékszik, az ő szülőfaluja melletti törzs néha emberhússal helyettesítette a pörköltben a húst. Tegnap állítólag a szállodánk éttermében találkozott egy nagydarab, biflapicsájú szőke csajjal, aki jelenleg itt felszolgáló, de minden vágya, hogy egyszer híres színésznő legyen. Vagy orvos. Vagy a médiában akar dolgozni. Valami Anikau. Na, ez mondjuk ki a faszt érdekel. Sokkal fontosabb, hogy a terv az volt, elcsábítjuk, majd valahogy belevarázsoljuk a kondérba és rendezünk egy klasszikus ökörsütést. Azaz gnú híjján ez a cula lesz a pörkölt cupákja. Eleve a Mamma se mondta soha, hogy a gnú helyett ne lehetne embert beletenni a pörköltbe. Különben is: most nincs idő a Mammával egyeztetni!
Lementünk ehhez a picsához, aki nálunk is rosszabbul beszélt angolul, de olyan vállai voltak, hogy nem tudtam másra gondolni: lakmároznunk kell belőle. Kingston órákig mesélt neki Afrika gyémántkészletéről, meg egy új plasztikai műtétről, az ánuszfehérítésről, a csaj pedig csüngött Kingston makákó ajkain. Én ezt már annyira untam, hogy mikor megkérdezte, hogy nem iszok-e valamit, nemes egyszerűséggel lefejeltem. Minek húzzuk az időt, hát nem? Fél óra múlva már eszméletlenül fortyogott a kondérban. Jaj, annyira hiányzott már nekem a tábortűz körüli ugrálás, a sátrakból kiszűrődő női sikítások, a párzási rítus. A tábortűz itt is van (a szoba közepén), de fűszoknyát csak Johnny Mensah vett fel, aki egyébként már Jenny-nek szólíttatja magát. Egyetlen incidens zavarta csak meg a főzőcskézést, mikor Asamoah Gyan bele akarta vetni magát a kondérba. Annyira a lelkére vette szegénykém azt a kihagyott 11-est, fejjel már félig benn is volt a kondérban, úgy kellett kihúznunk, mint egy répát (Jenny eközben persze teljesen másra startolt rá).
A szőke cula alig fért bele a kondérba, jól megtömködtük, de valamije mindig kilógott. A tűzhöz téptünk egy kis parkettát, hogy jól átsüljön a húsa. Hát, valahogy így zártuk le a Dél-Afrikában töltött szép időszakot. Szótlanul csámcsogtunk, sokat ölelkeztünk és a szokásos makogás mellett azért táncot is lejtettünk. A tüzet persze a bambusztömlőinkkel spricceltük szét, a kis őserdőm jól meg is pörkölődött, amíg elől volt a bráner. Az est végére még Asamoah Gyan is jókedvre derült, mikor Jenny engedte, hogy hurkásra csapkodjuk a púzóját. A zsúr végefelé én már nagyokat sóhajtoztam... Képzeletben a kis falvam melletti domboldalon ültem, fűszállal a számban. Jaj, mi lesz velem? Válasszam apám szakmáját és legyek én is gnúvadász? Térjek vissza a szülőfalumba, vagy menjek vissza az Interbe és engedjem, hogy a Materazzi minden edzésen megalázzon? Mit mondana Adripapa, ó, bárcsak itt lennél, drága barátom... Valami majd csak lesz. Most például búcsúzásképpen kicsapom az emeletes ágyon. Fúj, Jenny, te meg mit csinálsz?!!
Szólj hozzá!
Címkék: vereség vb2010
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
